REZONÁNS MOZI PROJEKT

A TISZApART Mozi sikeresen vett részt az Európai Bizottság “Mozik, mint innovatív kulturális központok” című pályázatán. 46 jelentkező közül 5 projektet támogattak, amelynek köszönhetően a szolnoki művészmozi három másik külföldi művész mozival együtt valósíthatja meg a Resonance Cinema – Cultural Hub for Curious Minds (Rezonáns Mozi – Érdeklődő Elmék Kulturális Tere) elnevezésű projektet.

Szervezetünk a program megvalósító partnere.

A projekt célja, hogy összehozza a helyi közösségeket, hogy a résztvevők megoszthassák egymással tapasztalataikat, élményeiket egy a mozi nyújtotta vonzó kulturális közegben. A programok kiemelten foglalkoznak a fiatal közönség oktatásával és helyi kulturális életbe való bevonásával. A projekt szintén fókuszál az érzékenyítésre, a hátrányos helyzetű csoportok kultúrához való könnyebb hozzájutásához filmvetítéseken és workshopokon keresztül.

A program rövid leírása az alábbi linkről letölthető:

___________________________________________________________________________________

Speciális filmes alkotótábor Szolnokon a Tiszaligetben!

A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület ötödik alkalommal rendezi meg filmes alkotótáborát Szolnokon a Tiszaligetben, melyre a filmes közösségek jelentkezését várják. A kötetlen filmes folyamatokat szakemberek segítik, ami a filmezés teljes terjedelmére vonatkozik (technikai megoldások, szinkronizálás, vágás, zeneszerkesztés stb.).

A tábor időpontja: 2020. augusztus 10-15. (hétfőtől-szombatig)

A tábor helyszíne: Szolnok, Tiszaligeti sétány

A tábor részvételi díja: a Nemzeti Kulturális Alapnak köszönhetően kedvezményes 25.000Ft/fő/hét.

Jelentkezési határidő: 2020. július 20.

További információ a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület honlapján található: http://www.msmke.net/index.php/hirek/item/356-felhivas-specialis-filmes-alkototabor-es-muhely-tiszaligeten?fbclid=IwAR3FkAcSU6GDcm8BEDFycfCYFOVIy7o2I9IESvOzN8LcVCocQRdaPVoU2oI

________________________________________________________________________________________

PROJEKTNYITÓ RENDEZVÉNY

2020. július 7-én a TISZApART Moziban a „Rezonáns Mozi-Érdeklődő Elmék Kulturális Tere” c., az Európai Unió által támogatott projekt nyitó rendezvényét szerveztük meg a főpályázó TISZApART Mozi Kft. megvalósító partnereként. A projekt négy közép- és kelet-európai mozi részvételével, nemzetközi együttműködésben valósul meg, célja a kulturális terek közösségépítése új tartalomkínálat biztosításával. A program célcsoportja az ifjúság, fókuszban a hátrányos helyzetű, esélyteremtéssel érintett csoportokkal. A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Kállai Mária  országgyűlési képviselő asszony, majd a résztvevők megismerhették a programot és co-creation  workshopsorozat célját, módszereit és elmondhatták javaslataikat a workshopsorozat megvalósításához. A rendezvényt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár „Hátrányból kovácsolt erő” c. kiállítása nyitotta meg. A MONFODI alkotásaiból válogatott fotók a TISZApART Mozi Kávézójának galériájában megtekinthetők.

Meghívó:

Kiállítás meghívó:

Néhány fotó a rendezvényről: