MEGHÍVÓ

A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Jászságban című projekt keretében (EFOP-1.3.5-16-2016-00312)szervezett konferenciára és Erzsébet napi programokra

Ebben az évben, 2019. november 15-én a hagyományos Erzsébet napi programok megrendezésére – immár 25. alkalommal kerül sor. Ennek keretében folytatódnak a Bedekovich emlékév programjai. A jászfényszarusi Népfőiskolai Társaság névadója idősebb komori Bedekovich Lőrinc akit a Jászkun Kerület 1779. június 2-án választott meg a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság közös földmérőjévé. Mérnöki tevékenységét 40 éven át nyugdíjazásáig, 1819. novemberéig folytatta. Az idei kerek évforduló kiváló alkalmat ad arra, hogy a negyven év szakmai hagyatékát összerendezve a szakmai konferenciát követően 2019. november 15-én, Jászfényszarun egy kiállítás keretében is megemlékezzünk a geometráról és munkásságáról.

Köszönettel várjuk szíves visszajelzéseteket, hogy el tudjátok-e fogadni meghívásunkat a délelőtt konferenciára és az azt követő ebédre, illetve hány fővel érkeztek.

Visszajelzést kérünk az alábbi elérhetőségeken:

kovacspetom@gmail.com

+36 30 579 0164

Üdvözlettel:

Kovács Béláné Pető Magdolna

Privát:+36 30 223 5524

A konferencia ideje:   2019. november 15. (péntek) 11.00

A konferencia helyszíne: Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, 5126 Jászfényszaru Szent István út 1.

Moderátor: Kovács Béláné Pető Magdolna, Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elnöke

PROGRAM:

10.30 – 11.00: Regisztráció

11.00 – 11.10: Köszöntő, a projekt bemutatása – Dr. Nagyné Varga Ilona igazgató Jász Nagykun Szolnok Megye ESÉLY Szociális Közalapítványa, Szolnok

11.10 – 11.50: Delineata per Laurentium Bedekovich – Válogatás id. Bedekovich Lőrinc kéziratos térképeiből – tárlatvezetés, Horváth Gergő igazgató helyettes Magyar Nemzeti Levéltár Jász Nagykun Szolnok Megyei Levéltára

11.50 -12.10: Idősebb komori Bedekovich Lőrinc a földmérő és Jászfényszaru városközpontjának régi nevezetességei nyomában – Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára – ajánlás, Dr. Farkas Kristóf Vince történész

Ebben az évben, 2019. november 15-én a hagyományos Erzsébet napi programok megrendezésére – immár 25. alkalommal kerül sor. Ennek keretében folytatódnak a Bedekovich emlékév programjai. A jászfényszarusi Népfőiskolai Társaság névadója idősebb komori Bedekovich Lőrinc akit a Jászkun Kerület 1779. június 2-án választott meg a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság közös földmérőjévé. Mérnöki tevékenységét 40 éven át nyugdíjazásáig, 1819. novemberéig folytatta. Az idei kerek évforduló kiváló alkalmat ad arra, hogy a negyven év szakmai hagyatékát összerendezve a szakmai konferenciát követően 2019. november 15-én, Jászfényszarun egy kiállítás keretében is megemlékezzünk a geometráról és munkásságáról.

A kulturális örökség megóvásának igénye 25 éve, a kezdetektől jelen van a népfőiskola életében s amely egyetemes értéket közvetít az egyének, a közösségek és a társadalom felé egyaránt. Feladatunk, hogy óvjuk és átadjuk a következő generációknak. Azt gondolhatnánk, hogy ez a kulturális örökség a múlté, statikus, nem változik tovább. Ám ennek pont az ellentétje igaz: folyamatosan átalakul és kölcsönhatásban áll azokkal, akik gazdagítják.

A konferencián való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

+36 30 579 0164; bedekovich@gmail.com

Továbbiakat szíves figyelmükbe ajánljuk:

PROGRAMOK

9.00 – 17.00: Hagyományőrző Erzsébet napi kézműves kiállítás és helyi termékek vására a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár épületében s az előtti téren.

9.00: Európai Mézes Reggeli program. Jászfényszarun, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság által szervezett Erzsébet napi rendezvénysorozat keretében november 15-én a Jászfényszarui Napfényóvoda gyermekei kapnak a magyar termelői mézből készült reggelit – kóstolót. A programba a helyi méhészek kapcsolódnak be a termelői méz felajánlásukkal és népszerűsítő programokkal.

15.00 – 16.00: Szeretet köteléke – beszélgetés Czifra Orsolya nővérrel – Vinculum Caritatis Közösség – a Szilágyi Erzsébet Független Segítő Nőegylet szervezésében a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár földszinti kiállító termében.

KIÁLLÍTÁSOK

Bedekovich térképek nyomában (térkép és fotókiállítás); Jászfényszaru régi képeslapokon; Jászok – Huszárok – hagyományok (fotókiállítás): Régi Plébánia Szentcsalád tér 3.

Madárlesen a Jászságban (fotókiállítás); Penczner Pál képzőművész képei; Szent Erzsébet Közösségi Ház Szentcsalád tér 2.

Időszalag – tűzzománc, Sisa József, Városháza díszterem Szabadság tér 1; 1. emelet

A rendezvény Jászfényszaru Város Önkormányzata és a Jászok Egyesülete támogatásával, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára szakmai együttműködésében valósul meg.

Szeretettel várják Önt a Szervezők:

Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság,

JNSZM ESÉLY Szociális Közalapítványa,

Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Szilágyi Erzsébet Független Segítő Nőegylet


Legfrisebb híreink:
Jászkun pop-up ebéd – a CoSIE programunkban résztvevő 2 település helyi termékei is “bemutatkoztak”
2019-11-12 14:10
MEGHÍVÓ
2019-11-07 10:26
3. találkozó és tréning a CoSIE programunkban
2019-10-25 11:10
Közösségi riporter tréning a Cosie programunkban
2019-09-17 09:15
Workshopok a Cosie nemzetközi programunkban
2019-09-17 09:06
Kollégánk az Esély magazinban
2019-08-21 10:27
Co-creation workshopok a COSIE nemzetközi projektünkben
2019-08-12 07:24
Felkészítő tréning és találkozó a CoSIE nemzetközi programban
2019-06-03 09:23
Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap 2019
2019-05-20 13:13
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Jászságban (EFOP-1.3.5-16-2016-00312)
2019-05-13 07:16
Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap 2019
2019-03-05 10:23
Programajánló – Tolerancia Nap 2018.
2018-10-30 10:52
Találkozó és felkészítő tréning a CoSIE nemzetközi projektben
2018-10-24 09:08
Tájékoztató kiadvány a szociális földprogramokról
2018-09-26 07:24
Megjelent a Jubileumi Földprogram konferencia összefoglaló kiadványa
2018-08-30 10:49
Programajánló – Rád hagyományozom, Kuncsorba
2018-08-23 11:02
Szociális földprogramok országos konferencia a Mintakert programelem tapasztalatairól
2018-07-02 12:57
„HIDI” Népdalkör Dalos Találkozó, 2018. június 23.
2018-06-15 10:12
A szociális földprogramok Mintakert programelem – kezdeti működtetői tapasztalatok országos konferencia
2018-06-01 12:07
A Gyermeknapon fotópályázatot hirdet a JNSZ Megyei CsEÖH
2018-05-27 11:57
Programajánló – idén is lesz ESÉLY NAP!
2018-05-24 21:42
Közlemény a CsEÖH feladatellátásról
2018-05-24 12:42
MEGHÍVÓ KÖVETKEZŐ PROGRAMUNKRA
2018-05-03 10:45
Képzés: Az önkéntesség alapjai
2018-04-24 07:40
25 éves volt a szociális földprogram – Országos konferencia Lakitelken
2018-04-16 08:21