3. találkozó és tréning a CoSIE programunkban

A CoSIE-Co-creation of service innovation in Europe (770492)  programunk keretében harmadik alkalommal szerveztünk találkozót és felkészítő tréninget a résztvevő 10 település polgármesterei, koordinátorai, szakmai munkatársai részére. A 2019. október 17-19. között megtartott rendezvény házigazdája az egyik partner település, Panyola volt. A közös gondolkodást külső szakemberek (stakeholderek) is segítették.

A találkozó lehetőséget adott arra, hogy partnereinkkel közösen átbeszéljük a program helyi tapasztalatait, a bevont családok háztartásgazdálkodási tevékenységének előrehaladását, a beszerzett eszközök hasznosulását és a további feladatokat.  A második-harmadik napon a Debreceni Egyetem munkatársai (Csoba Judit, Sipos Flórián) tartottak felkészítő tréninget. Ennek keretében megismertük a nyár folyamán végzett kutatás eddigi eredményeit és megvitattuk, hogy milyen szolgáltatások, szerepek és szereplők szükségesek egy sikeres szolgáltatási modell kialakításához a háztartásgazdaság fejlesztése területén. A program keretében kiképzett közösségi riportereink által készített videókon keresztül emberközeli és hiteles beszámolókat láthattunk a bevont családok háztartásgazdálkodási tevékenységéről, tapasztalatairól. A záró napon Csoba Judit avatott be bennünket a ’backcasting’-jövőtervezés módszerébe, melyet workshop keretében próbáltunk ki, elképzelve milyen lehetne a településünk 40 év múlva.  

Tereplátogatás keretében megismertük Panyolát, Rozsályt és a környező településeket.

A rendezvény programja az alábbi linkről letölthető:

Pillanatképek a rendezvényről

Kőtelek-Lovász Tibor polgármester és Bozókiné Katona Tünde koordinátor
Tomor-Fehér László koordinátor
Tiszaörs-Bodonné Gyöngy Erika polgármester
Piliny-Lehoczki Szabolcs polgármester és Lehoczki Szabolcsné koordinátor
Panyola-Muhari Zoltán polgármester
Jászladány-Baginé Gavaldik Lívia koordinátor
Sóshartyán-Tóth Gabriella polgármester
Magyargéc-Velki Róbert polgármester
Csoportmunka
Felkészítő tréning – Sipos Flórián (Debreceni Egyetem)
Felkészítő tréning – Csoba Judit (Debreceni Egyetem)
Csoportképen a résztvevők

Legfrisebb híreink:
Újabb “álommunkanapok” teljesítésével folytatódott a “Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” c. programunk
2020-10-07 12:16
Szolnokon is elkezdődött a “Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” program
2020-09-17 13:28
Pályázható a 2020-as Erzsébet Nóvum díj!
2020-07-24 08:57
Speciális filmes alkotótábor Szolnokon a Tiszaligetben!
2020-07-14 11:56
Rezonáns Mozi projekt-nyitó rendezvény
2020-07-10 09:26
Járványügyi készültség
2020-06-29 08:43
POLITIKAI KEREKASZTAL A PARTNEREINK RÉSZVÉTELÉVEL
2020-06-15 10:11
Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram országos szakmai műhely Szolnokon
2020-06-15 08:09
Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap 2020
2020-05-05 09:49
Koronavírus veszélyhelyzet
2020-04-20 07:49
Szervezetünk igazgatója Értékteremtő Közösségekért Díjban részesült
2020-02-17 14:32
CoSIE Pilot program bemutató Utrechtben
2020-02-12 10:28
Jászkun pop-up ebéd – a CoSIE programunkban résztvevő 2 település helyi termékei is “bemutatkoztak”
2019-11-12 14:10
MEGHÍVÓ
2019-11-07 10:26
3. találkozó és tréning a CoSIE programunkban
2019-10-25 11:10
Közösségi riporter tréning a Cosie programunkban
2019-09-17 09:15
Workshopok a Cosie nemzetközi programunkban
2019-09-17 09:06
Kollégánk az Esély magazinban
2019-08-21 10:27
Co-creation workshopok a COSIE nemzetközi projektünkben
2019-08-12 07:24
Felkészítő tréning és találkozó a CoSIE nemzetközi programban
2019-06-03 09:23
Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap 2019
2019-05-20 13:13
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Jászságban (EFOP-1.3.5-16-2016-00312)
2019-05-13 07:16
Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap 2019
2019-03-05 10:23
Programajánló – Tolerancia Nap 2018.
2018-10-30 10:52
Találkozó és felkészítő tréning a CoSIE nemzetközi projektben
2018-10-24 09:08